2014. március 5., szerda

A barna ezer árnyalata

Nagyon közel állnak hozzám a barna árnyalatai, szívesen használom a kerámiákon. Íme néhány ezek közül.










2014. március 3., hétfő

Tadzsin

Úgy működik, mint egy kis cserépkemence. Fedelének kúpos sipkaformája van, így főzés közben mozog benne a levegő, lágy melegben készül az étel. Ilyen a marokkói tajine [tazsin avagy tadzsin]. A szó egyszerre jelenti magát a cserépedényt és a benne készülő ételt.

A marokkói konyhák mindennapjainak állandó tartozéka, az emberiség egyik legjobb főzőedénye. Kerülhet bele hús, hal, zöldség.

2014. március 2., vasárnap

Borforraló, teafőző

Az jutott eszembe, miért is ne lehetne olyan edény, amiben nem csak megfőzhetjük a forralt bort, hanem ízlésesen fel is tálalhatjuk. Így jött létre ez az edényke lángálló agyagból, amihez fűszertartót is készítettem. Persze teát is ugyan olyan jó benne készíteni, de én már a kakaót is ebben főzöm :)








Élénk piros kerámiák






Kerámia faliórák




2014. március 1., szombat

Almasütő edények






Zöld kerámia edények








Vizes korsó


Kékvirágos kerámiák

Sok a pótolni valóm, hiszen hónapok óta nem tettem közzé semmit a blogomon, pedig születtek alkotások. Az írás helyett inkább a műhelyben dolgoztam. Nem könnyű beosztani az időmet, viszont végképp megszületett bennem az elhatározás, hogy csakis a kerámia és semmi más :). Tanév végével befejezem gyógypedagógus pályafutásom. Onnantól kezdve írok arról is, hogyan alakul majd vállalkozásom, nehézségeivel és örömeivel együtt. Addig is pótolom az elmúlt hónapok kerámiáit villámmenetben :)