2012. október 13., szombat

Comenius project- villámszárítás


A határidőre készülő kerámiákkal előfordul, hogy gondjaim akadnak. Főleg, ha így próbálok ki addig le nem tisztult technikákat- kísérletező kedvem, van, hogy mindent felülmúl. A tálak szövegét fehér engóbbal írókáztam, de ezt még a piros mázzal sosem próbáltam ki. Bevállaltam, de sajnos a szöveg alig látszik ki a máz alól. Párom a lehetetlent kísérelte meg- 1 nap leforgása alatt tökéletesen kiszárította a két nappal a határidő előtt korongozott tálat- zsengélés, mázazás, kész!


Borászat

Az aktuális borász- kellékek is elkészültek a minap.

terroir

kotyogó

Párologtató

Az iskolaév indulása erősen lelassította a munkatempómat. Mindennek ellenére nem tudok leállni az alkotással. Belső- és egyre inkább külső késztetés is munkára indít. Jól esik egy kis relaxáció a párologtató mellett, bár kedvesem szerint több nyílást kellett volna hagynom a fénynek és a távozó meleg levegőnek (csak a hátuljára tettem néhányat). Legközelebb igyekszem az ilyen fizikai szempontokat is figyelembe venni a tervezésnél - milyen jó, hogy a férfiak másképp gondolkodnak, mint a nők :)